Afta

A vírusos eredet, az immunológiai problémák, melyek a gazdaszervezet gyengülését okozzák, a stresszes életmód, hormonális hatás, vas-, folsav-, B12 vitaminhiány, a szájnyálkahártya sérülései, bizonyos táplálékok mind a kórokok közé sorolhatók.

*

Leggyakrabban a kis nyálmirigyek felett húzódó nyálkahártyán fordulnak elő és a gyógyulási idejük is elhúzódó, akár hónapokig is eltarthat, heget hagyva maguk után. Az afták ezen formája kivizsgálást igényel, mert akár belgyógyászati betegség is állhat mögötte.
Hogyan ismerhető fel és milyen korosztályban fordul elő?
Minden korosztályban találkozhatunk a fájdalmas gyulladást okozó hámhiánnyal. Gyermekkorban gyakran azt veszi észre a szülő, hogy a gyermeke étvágytalan lesz, az ételt és italt egyaránt elutasítja.

A szájüreg megtekintésével általában láthatóvá válik a sárgás-fehér hámhiány és körülötte húzódó vérbő udvar.

Általában kezelés nélkül is néhány nap alatt gyógyuló ártalmatlan elváltozások. Helyi (lokális) terápiaként a gyógyszertárakban és drogériákban kapható fertőtlenítő hatású szájvizek jótékony hatásúak.

Fontos az immunrendszer erősítése a változatos táplálkozással, vitaminokban gazdag zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával.

Lehetőség szerint nyugodt, minél kevesebb fizikai és pszichés stresszel járó életmód kialakítása.

Forrás:http://www.webbeteg.hu/cikkek/fogaszat/5247/mit-erdemes-tudni-az-aftarol

Share

Paradicsom – Termesztése

A paradicsomot hazánkban szabadföldön, fóliasátor alatt és üvegházban is termelik. Így voltaképpen nem volna akadálya annak, hogy egész évben fogyaszthassuk. Mégis inkább nyári “gyümölcs”.

A kiskertekben főként szabadföldi ágyásokban termelik. Ajánlatos legalább két fajtát ültetni: egyet, amelynek a gyümölcsei korán érnek (determinált fajta, pl. K-3) és egyet, amely késő őszig, folyamatosan érleli gyümölcseit (folyton termő fajta, pl. Gála). Akinek kedve tartja, az ültessen néhány tő lugasparadicsomot is, amely három méter magasra is megnő, és ugyancsak folyamatosan érleli fürtjeit; az utolsó, be nem érett fürtöket a kamrába menekíthetjük a fagyok elől, ahol utóérnek.

paradicsom hosszú tenyészidejű, melegigényes növény, ezért palántázni szükséges. Lehetőleg tápkockás, Virágos palántákat ültessünk. A palántákat csak megbízható helyről érdemes beszerezni, ahol fajtabiztos, edzett palántákat árusítanak. Az elöregedett, megnyúlt palánták nem valók ültetésre; ezek nehezen erednek meg, lassan fejlődnek, keveset és későn teremnek.

A palántaültetés ideje április végén van. A palántákat mélyen kell ültetni, mert a földbe került száron is gyökerek fejlődnek, amelyek fokozzák a tápanyagfelvételt. A jól begyökeresedett palánták még a kisebb májusi fagyoknak is ellenállnak. Ha részlegesen elfagytak, akkor is kihajtanak. Csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a palánták teljesen elfagynak. Ilyenkor nincs más megoldás: új palántákat kell ültetni.

Egy négytagú család számára 25-30 paradicsompalánta elegendő.

paradicsom gondos ápolást követel. A talaját rendszeresen kell kapálni, és legalább kétszer (palántázás után és a bogyók fejlődésekor) nitrogénműtrágyával trágyázni. Az öntözést is meghálálja.

A kártevők és a kórokozók ellen főként a nyár elején kell permetezni. Magam azt a gyakorlatot folytatom, hogy a szőlő permetlevéből juttatok a paradicsomtöveknek is. Amikor a bogyók sárgulni, pirosodni kezdenek, akkor már nem szabad permetezni, mert az élelmezés-egészségügyi várakozási idő letelte előtt a paradicsom nem fogyasztható el!

A determinált növekedésű, alacsony fajták nem igényelnek támasztékot, de a magasabbra növőket és a lugasparadicsomot karótámasz mellé ültetem. Így minden fürt bogyói beérhetnek, nem szennyeződnek, és nem rothadnak a földön fekve.

A folytonnövekedésű töveket egy szálra ajánlatos nevelni: a legerősebb hajtást kell meghagyni, és tovább nevelni, a gyengébbeket el kell távolítani. Ahogy nő a hajtás, megjelennek a hónaljhajtások is. Ezeket tőből kell kitörni, mert különben megerősödnek, és késleltetik a főhajtáson megjelenő virágfürtök megtermékenyülését és a bogyók beérését.

Még a hónaljhajtásokat is fel lehet használni valamire. Ha úgy látjuk, hogy a tövek idő előtt elöregszenek, vagy valamiféle betegség következtében a levelek elszáradnak, és emiatt már nem képesek a bogyókat táplálni, akkor néhány jól fejlett hónaljhajtást érdemes éles késsel levágni, és homokos, tápdús földben meggyökereztetni; ezek fogják szolgáltatni a késő őszi gyümölcsöket – egészen a fagyokig.

Azt is megtehetjük, hogy a fagyok közeledtével néhányjól fejlett tövet felszedünk, és szorosan egymás mellé elültetjük őket a kert legvédettebb sarkában, majd fóliával letakarjuk. Ezzel a módszerrel karácsonyig szedhetjük a friss, érett bogyókat.

Szabadföldön a paradicsom szedése – átlagos körülmények között – július közepén kezdődhet meg. A kertben termett bogyókat érett állapotban ajánlatos leszedni, mert a félérettek is beérnek ugyan, de az ízük sokkal kevésbé kellemes. A gyümölcsöket reggel szüreteljük, amikor a nap még nem melegítette fel őket, mert így a hűtőszekrényben hosszabb ideig, napokig eltarthatók.

Forrás: www.balintgazda.hu

 

Share

kert

Tudta, hogy a megfelelő növénytársítás növelheti a terméshozamot? Ugyanez fordítva is igaz: csökkenés is előfordulhat, ha olyan növényeket ültetünk egymás mellé, amelyek nem kedvelik egymást.
Növény -Társnövény

Bokorbab:————— brokkoli (spárgakel), káposzta, sárgarépa, zeller, kínai káposzta,         kukorica, leveles kel, uborka, padlizsán,  fejes saláta, büdöske, menta, borsó, retek, rozmaring,  eper, napraforgó,

Cékla:—-káposzta,  hagyma,  fejes saláta, zsálya, futóbab

Kelbimbó:——bazsalikom, bab, kapor, fokhagyma, izsóp, fejes saláta, menta, hagyma, rozmaring,    zsálya,kakukkfű,
Káposzta:——–bazsalikom, cékla, kamilla, zeller, fehérrépa, kapor, fokhagyma, szőlő,  fejes saláta, büdöske, menta, hagyma, rozmaring
Kömény: ——— ültetheti bárhova a kertben, fellazítja a talajt                                                                                         Sárgarépa:——– ,  bab, metélőhagyma (snidling),, borsó,  fejes saláta, paprika, retek, rozmaring, hagyma, borsó, zsálya, paradicsom

Kukorica:———–bab, uborka, kapor, borsó, burgonya, dinnye, sütőtök, tök, napraforgó
uborka:————–bab, brokkoli (spárgakel), káposzta, sárgarépa, karfiol, kamilla, leveles kel, kukorica, kel, fejes saláta, büdöske, sarkantyúvirág (böjtfű) hagyma, borsó, retek, borsfű (csombord), napraforgó, paradicsom

Padlizsán:———– bab, fokhagyma, büdöske, borsó, spenót, tárkony, kakukkfű (csombor)

foghagyma:———-leveles kel, málna, rózsa bab, borsó

hagyma:————–cékla, brokkoli (spárgakel), kelbimbó, káposzta, sárgarépa, karfiol, zeller, káposzta, kinai káposzta, kamilla, leveles kel, uborka, kapor, kel, fejes saláta, paprika, burgonya, retek, rózsa, borsfű (csombord), tök, eper, paradicsom
petrezselyem:———–spárga, paradicsom, rózsa

burgonya:——–bab, brokkoli (spárgakel), káposzta, karfiol, kínai káposzta, leveles kel,
retek—————- bab, brokkoli (spárgakel), káposzta, sárgarépa, karfiol,  uborka, szőlő, fejes saláta, görögdinnye, Hagyma, borsó,
Hagyma————–petrezselyem

Spenót ————–zeller, karfiol, padlizsán, borsó, eper
Tök——————-bab, kukorica, menta, sarkantyúvirág (böjtfű), hagyma, retek, napraforgó,
Eper —————–bab, fejes saláta, hagyma, zsálya                                                                                                                         Napraforgó ———bab, kukorica, tök burgonya
Tárkony a legtöbb zöldségféle közé ültetve növeli azok terméshozamát

paradicsom:——— brokkoli, káposzta, körömvirág, sárgarépa, karfiol, zeller,   hagyma, petrezselyem, borsó,

Csákvári Hédy gyűjtése és fordítása nyomán (www.greensunshine.net)
forrás:www.balintgazda.hu http://www.balintgazda.hu/aktualis-kert/marcius/novenytarsitas-szeret-nem-szeret-a-kertben.html

Share

folt tisztitás

Mit mivel?
Friss gyümölcs: áztassuk tejbe vagy savóba, de egy csepp citromlével is érhetünk el eredményt.
Fű: dörzsöljük glicerinnel.
Golyóstoll, tinta: dörzsöljük alkoholba mártott szivaccsal.

Izzadtság: langyos ecetes vagy szódabikarbónás vízben áztassuk, de szalmiákszeszes vízzel átitatott vattával is eltávolítható.
Kávé, tea, kóla: tojássárgájával kevert langyos vízzel kell kiöblíteni. Ezután ecetes, majd normál öblítés következik.

Mustár: dörzsöljük be glicerines ronggyal, majd mossuk ki szappannal, hideg vízben.

Penész: öntsünk erős szappanos oldatot és sót a foltra, tegyük ki a napra, és tartsuk nedvesen.

Rágógumi: dörzsöljük jéggel, amíg megkeményedik, majd szedjük le.

Rozsda: áztassuk savanyú tejben vagy citromlében, dörzsöljük be sóval, tegyük ki a napra, és csak ezután mossuk ki.

Rúzs: hideg tejszínnel vagy főzőmargarinnal dörzsöljük be, majd mosószódával mossuk ki.

Vér: áztassuk 10 percig hideg, sós vízben, majd mossuk ki szappannal. Ha régebbi a folt, keverjünk össze keményítőt és hintőport egy kis vízzel, és ezt kenjük a foltra.

Viasz: tegyük a ruhát a mélyhűtőbe körülbelül két órára, így könnyen leszedhetjük.

Vörösbor, sör vagy likőr: áztassuk bóraxos oldatban. Zsír: forró vizes átmosás után öntsünk rá szódabikarbónát.

Forrás: Ökoszolgálat Alapítvány

Share

magasvérnyomás

A magas vérnyomás tünetei

A magas vérnyomás általában egy krónikus betegség, ami azt jelenti, hogy lassan alakul ki, hosszú időn keresztül.                                                                                          

Tünetei:
fejfájás, szédülés, látás romlása, fizikai terhelésre jelentkező (pl. futás, lépcsőzés) nehézlégzés, mellkasi fájdalom.

Ilyen tüneteket más probléma is okozhat, így az ember hosszú időn keresztül elmehet a magas vérnyomás ténye mellett, hisz a fejfájást okozhatja front hatás, a szédülést fáradtság, kimerültség, a látás romlása a kor előrehaladtával egy normális dolog, a fizikai terhelésre jelentkező tüneteket pedig könnyű a mozgáshiánynak betudni.

Érdemes rendszeresen vérnyomást mérni és ha a mért érték tartósan 140 Hgmm / 90 Hgmm körül mozog, akkor oda kell figyelni rá. Nemcsak azért, hogy a kellemetlen tüneteket elkerülhessük, hanem, hogy a tartósan kezeletlen magas vérnyomás súlyos szövődményeit, következményeit elkerülhessük. forrás:http://magas-vernyomas.info/a-magas-vernyomas-tunetei.html

Share

szódabikarbóna

Használd vízkőoldóként a fürdőszobában!

A szódabikarbóna kíméletesen, mégis hatékonyan tisztítja a fürdőszobai felületeket. Tegyél egy kis szódabikarbónát egy nedves szivacsra és súrold végig a kádat, a zuhanyzót, a csempéket és a mosdókagylót. Ezután öblítsd le alaposan, és töröld szárazra a felületeket. Ne felejtsd ki a zuhanyfüggönyt sem. Ha extra tisztítóhatásra van szükséged, keverd össze egy kis sóval és mosogatószerrel is, és minden csillogni fog. A visszatérő csatornaszagok ellen is használhatod, keverj fél csésze szódabikarbónát 1 liter meleg vízhez és öntsd a lefolyókba.

Szagtalaníts a konyhádban!

Ahhoz, hogy a hűtőd vagy éppen a mikród ne csak látszólag legyen tiszta, hanem üde illatú is, a legjobb, ha egy szódabikarbónás-mosogatószeres szivaccsal átdörzsölöd kívül-belül . Használhatod a sütőnél, sőt a mosogatógépbe is átfuttathatsz egy üres programot úgy, hogy kétkanálnyi szódabikarbónát szórsz a mosogatógépe tabletta helyett. Előnye, hogy alaposan tisztít és szagtalanít, úgy, hogy nem hagy maga után semmilyen tisztítószerillatot.
A vágódeszkák, mivel többnyire fából vannak, nehezen tisztíthatóak. Szódabikarbónával átdörzsölve azonban ez a probléma is megoldható.

A foltok ellen is kiváló!

Lehet, hogy nem is gondoltad volna, azonban ez a csodaszer még a zsírfoltokat is eltávolítja. Szórj a foltra egy kis szódabikarbónát, hagyd hatni pár percig, majd szivaccsal dörzsöld át és öblítsd le. Ezt a módszert használhatod ruhákhoz, szőnyegekhez vagy például a kanapédhoz is.
A mosószeredhez hozzáadva növelheted annak hatékonyságát, és a ruháid láthatóan tisztábbak lesznek.

Fényesítsd az ékszereidet!

Már a nagymamáink is szódabikarbónát használtak a kissé elszürkült ezüstökhöz. Habár már rengeteg kiváló ezüsttisztítószer kapható a boltokban, az egyik legjobb még mindig az egyszerű szódabikarbóna. Tegyél egy kicsit a vizes szivacsra, majd alaposan dörzsöld át az ezüstöt. Ezután nincs más dolgod, mint leöblíteni és megszárítani.                       forrás:http://www.life.hu/hazitunder/20110303-hazi-praktikak-szodabikarbonaval.html

Share

pajzsmirigy

Hízás, fáradtság, koleszterin és depresszió

A látható jeleken túl, vagy akár azokat megelőzően is jelentkezhetnek különböző tünetek, melyek a pajzsmirigy betegségeire utalhatnak.

1. Fáradtság vagy álmatlanság

Pajzsmirigy alulműködés esetén gyakori tünet, hogy napi 8-10 óra alvás után is fáradtan, erőtlenül kelünk ki az ágyból, és ez az állapot az egész napunkat végig kíséri. Túlműködés esetén a nappali fáradtságérzet oka pedig ennek ellenkezője, az éjszakai álmatlanság lehet.

2. Súlyváltozások

Az alapanyagcsere szabályozása által a pajzsmirigy rendellenes működése testsúlyunkra is hatással van. Alulműködés esetén hízás jelentkezhet, a túlműködés pedig súlyvesztést okozhat.

3. Hangulati ingadozások

Idegesség, depresszió vagy napjaink egyre gyakoribbá váló tünetegyüttese, a pánikbetegség is jelentkezhet a pajzsmirigy rendellenes működéséből adódóan.

4. A magas koleszterinszint szintén intő jel lehet.

Pajzsmirigy alulműködést jelezhet, ha az értékek rendszeres mozgás, diéta hatására sem csökkennek. Túlműködés mellett alacsony koleszterint szint jelentkezhet.

5. Családi örökség

A pajzsmirigy betegségek kialakulásában is fontos szerepet játszik az öröklött hajlam. Ha a családban korábban előfordult ilyen probléma, akkor fokozottan ügyeljünk a tünetek korai felismerésére!

6. Menstruációs és termékenységi problémák

A korábbinál erősebb, elhúzódó menstruáció pajzsmirigy alulműködést jelezhet, míg a ritkábbá váló vérzések, a hosszabb ciklus túlműködésre utalhat. Gyakran a meddőség hátterében is pajzsmirigy probléma áll.

7. Bélpanaszok

A hasmenés és az irritábilis bél szindróma okozója a pajzsmirigy túlműködése is lehet, míg a székrekedést alulműködés is kiválthatja.

8. Haj- és bőrproblémák

A pajzsmirigy betegségei a haj és a bőr állapotában is több elváltozást okozhatnak. Gyakori panasz a haj hullása, szárazzá, töredezetté válása. A bőr is szárazabb, érdesebb lehet.

9. Nyakfeszülés

A pajzsmirigy, megnagyobbodásának következtében, nyomást gyakorol a légcsőre és a nyelőcsőre egyaránt, így nyelési és légzési nehezítettség jelentkezhet. Előfordulhat időszakos rekedtség is.

10. Izom- és ízületi fájdalmak

A izmok és ízületek fájdalma mellett pajzsmirigy-betegségre utalhatnak az ún. kéztőalagút szindróma tünetei is: az öreg-, a mutató- és a középső ujj bizonyos időközönként fellépő zsibbadtsága.(Forrás: www.endokrinkozpont.hu)

Share

vicc?

Az öregedés jelei:
1. Külön alszol a fogaidtól.
2. Megpróbálod kihúzni a redőket a zoknidból, amikor rájössz, hogy nincs is rajtad zokni.
3. Ha reggel felébredsz, pont úgy nézel ki, mint a fényképed a jogsidban.
4. Csak a második próbálkozásra tudsz kikelni az ágyból.
5. A “kimaradok éjszakára” számodra azt jelenti, hogy a kertben alszol.
6. A “boldog órák” szunyókálással telnek.
7. Nyaralni mész, de előbb fáradsz el, mint ahogy a pénzed elfogy.
8. A gyerekednek olyat mondasz, amit az anyád mondott neked, és amit mindig is utáltál.
9. A súlyemelésről alkotott elképzelésed a “felállás a székből”.
10. Jóval hosszabb idő alatt pihened ki magad, mint amennyi idő alatt elfáradtál.
11. Emlékezeted rövidül, panaszaid hosszabbodnak.
12. A noteszodban a legtöbb név úgy kezdődik, hogy “Dr”.
13. Csak ülsz a hintaszékben, de nem tudod beindítani.
14. A gyógyszerész a legújabb barátod.
15. Akkor nevezed magad szerencsésnek, ha megtalálod a kocsit a parkolóban.
16. Kétszer annyi ideig tart, hogy feleannyit láss.
17. Minden fáj. Ami meg nem, az nem működik.
18. Két órán át keresed a szemüveged, ami a fejeden van.
19. Belemélyíted a fogaidat a húsba, és azok ott maradnak.
20. Már feladtad az összes rossz szokásodat, de semmi sem lett jobb.
21. Türelmesebb lettél, de ez tulajdonképpen csak fásultság.
22. Végre összeszeded a gondolataidat, de akkor meg a tested esik szét
Ezzel nem akarom azt állítani, hogy öreg vagy, csak mások fiatalabbak.
Észrevetted, milyen kellemes nagy betűkkel írtam, hogy könnyebben olvasd????

Szupernagyi




Share

Galagonya: a szív és idegek erősítője

A galagonya manapság nincs kellőképpen a köztudatban, hacsak nem Weöres Sándor verse, fel nem rémlik az emlékezetekben. Pedig a galagonya nyugtató és szíverősítő hatású.

A galagonyát az ókorban még nem nagyon használták gyógyításra, de középkori gyógynövénykönyvekben már szerepel, s IV. Henrik francia király rendszeresen fogyasztotta szörpként. Elsősorban szíverősítő hatása ismert, de sokan nyugtató, erősítő hatást is tulajdonítanak e vadon termő növénynek, szinte minden része hasznosítható, a levele, a virága és a gyümölcs is.
Hazánkban elég későn  fedezték fel gyógyító erejét, s mára talán teljesen el is feljetettük e növényt, időnként, akik túrázni járnak a hegyekben felismerhetik bozótos bokrait, s aprócska vörös termését.
Bizonyítottan jó hatással van a szívre, stresszoldó hatású, szívinfarktus után is hasznos, hiszen csökkenti a szív körüli nyomó fájdalmakat, s a szívritmuszavar enyhe formáját is gyógyítja.
A galagonyavirágból és levélből készült teakeverék kúraszerű fogyasztása üdítően hat a szívre, tehermentesíti és megerősíti legfontosabb szervünket. Azonban, ha rendszeresen fogyasztjuk ezt a gyógyteát, akkor sincsenek mellékhatásai.
A galagonyának a szívre tett jó hatásán kívül vérnyomáscsökkentő hatóanyagai is vannak, valamint alvászavarok esetén is kitűnően alkalmazható. A galagonya gyógyhatása bizonyítottan a flavonoidoknak, az aminoknak és a procainideknek köszönhető.
Tehát mindenképpen érdemes fogyasztani a galagonyát tea formájában, hiszen megelőzhetünk vele sok modernkori betegséget, ami a stresszel jár együtt.

A galagonyát az ókorban még nem nagyon használták gyógyításra, de középkori gyógynövénykönyvekben már szerepel, s IV. Henrik francia király rendszeresen fogyasztotta szörpként. Elsősorban szíverősítő hatása ismert, de sokan nyugtató, erősítő hatást is tulajdonítanak e vadon termő növénynek, szinte minden része hasznosítható, a levele, a virága és a gyümölcs is.
Hazánkban elég későn  fedezték fel gyógyító erejét, s mára talán teljesen el is feljetettük e növényt, időnként, akik túrázni járnak a hegyekben felismerhetik bozótos bokrait, s aprócska vörös termését.
Bizonyítottan jó hatással van a szívre, stresszoldó hatású, szívinfarktus után is hasznos, hiszen csökkenti a szív körüli nyomó fájdalmakat, s a szívritmuszavar enyhe formáját is gyógyítja.
A galagonyavirágból és levélből készült teakeverék kúraszerű fogyasztása üdítően hat a szívre, tehermentesíti és megerősíti legfontosabb szervünket. Azonban, ha rendszeresen fogyasztjuk ezt a gyógyteát, akkor sincsenek mellékhatásai.
A galagonyának a szívre tett jó hatásán kívül vérnyomáscsökkentő hatóanyagai is vannak, valamint alvászavarok esetén is kitűnően alkalmazható. A galagonya gyógyhatása bizonyítottan a flavonoidoknak, az aminoknak és a procainideknek köszönhető.
Tehát mindenképpen érdemes fogyasztani a galagonyát tea formájában, hiszen megelőzhetünk vele sok modernkori betegséget, ami a stresszel jár együtt.

forrás:http://www.educafe.hu

Share

vérszegénység II.

MI JELZI A VASHIÁNYT?

Tünetei:

sápadtság

fáradékonyság, kedvetlenség

szédülés, fejfájás

légszomj

erős szívdobogás

hajhullás, korai őszülés

bőrszárazság, a szájzug berepedése, körömtöredezés

gyermekkori tanulási problémák, memóriagyengeség

az ellenállóképesség csökkenése.

MIKOR VAN SZüKSÉGüNK TÖBB VASRA?

Fokozott vasbevitelre több okból is szüksége lehet a szervezetnek. Ha megnőtt a vasvesztés, például vérzések esetén – a nők a menstruációval havonta kb. 15 mg vasat veszítenek -, ezt pótolni kell.

Share